egy cseppnyi bALEKhét

Némi huzavona után sikerült szállást szereznem a Sopronban eltöltendő éjszakákra. Nem is akármilyent. Editnél, volt ötödéves barátnőmnél aludtam, akinek a lakása még nem volt eladva, és ő is lejött a bALEKhétre, ahogy ezelőtt is mindig. Ám bútor egy szál se, úgyhogy nomád körülményeztünk. Persze volt parketta, angol WC, meg tető a fejünk felett. Mit akarhat egy átlag polgár magának többet? Mondjuk matracot a hálózsák alá, de ez csak az első éjszaka után derült ki… XD

 

Tehát vasárnap reggel ismét korán keltem, hogy elérjem a háromnegyed kilences buszt a hűség városába. Elkerülendő a felesleges cipekedést az egyenruhámat (veblent) már felvettem, és még reggel el is lehetett viselni, nem volt olyan hűű, de meleg. Sajnos bérletem erre a hónapra már nem volt, és huszadika után meg már nem is adnak, így a helyi járat jegyet is kénytelen voltam kipengetni… De azért sikeresen megérkeztem az Ibolya utca akárhányba (nem emlékszem XD) és lecuccoltam. Megvártam, míg Edit is elkészül, és együtt mentünk le a pogányság fogadására. A Firma taxi első köre már beérkezőben volt, mikor leértünk. Firmatársaim már javában kikérdezték a talán még mindig gyanútlan elsősöktől a bemutatkozást, tízparancsolatot. Az én hangulatom akkor jött meg a „neveléshez” mikor a második körért mentünk le az állomásra, és már a Firma taxin utazhattam vissza a kollégiumhoz. /Firma taxi = elsősök tolják a lovas kocsis szekeret (persze ló nélkül), amin a Firmák, illetve a csomagjaik kapnak helyet /

Innentől kezdve teljesen belejöttem a dologba, rövid távon memorizáltam az elfelejtett sorokat, és a Pötty baráti társaság (továbbiakban Bt.) tagjaival mulattam az időt. Kérdezgettem, leoltottam, tiszteletet tanítottam, botankerti sétára kísértem, még varrtam is, este pedig túléltem a bemutatkozó estet. Mi Firmák elhadartuk a nevünket, az a kevés közgázos pogány pedig, aki eljött némivel többet mondhatott magáról így elsőre. Megismertem a 6-os csoport tagjait is, akiknek a kísérői egész hétre a Pötty lett. Így többnyire hozzájuk volt némi közöm.

 

Másnap reggel nem bántam meg, hogy nem keltem fel korán a városnéző sétára. A magam részéről tisztában voltam a nevezetességeivel, ahogy később elnéztem a pogik meg amúgy is nagyon-nagyon unták. A Pöttyel a főtéren futottunk össze Edittel, de nem sokáig maradtunk ott, ebédelni mentünk inkább. Mivel pedig a délutáni program (=sportdélután) teljességgel hidegen hagyott, és mint nem tanszéki tagnak még csak kötelező sem volt ott díszelegni, ezért hosszasan ehettem. Edittel, Bettivel (soproni animés), és a japán tanárukkal voltam egy nemrég megnyílt ázsiai étteremben. Jó kis hely volt. Egy konkrét összegért annyit ettél a büféasztalról, amennyit akartál. Persze így érte meg jobban. Kitűnő lehetőség volt kínai kajcsit enni, meg kipróbálni azt a sushiszerű valamit, ami maki névre hallgat. Khmmm…ezúton kérek elnézést minden japánkajarajongótól, de nagyon rossz volt… XD Valahogy mindig is sejtettem, hogy a keleti konyha nem az én világom. ^.^ De azért az onigiről még nem mondok le… Egyébként a csirkés falatok fincsik voltak, meg a licsi (elfelejtettem hogy írják) kompót is… Sz’al azért nem bántam meg, hogy elmentem. Pukkadásig belaktam.

Hét óra körül még a nótaestre is benéztünk, de 9-kor onnan is elmentem, mert kezdett nagyon hidegem lenni, meg amúgy se lehetett már látni semmit a nótáskönyvből. Bár én még csak tudtam a nóták szövegének 80%át, de a sötétség nem tudom mit kezdett velük… :/

 

Kedden jóóóóóóó sokáig aludtam – de a nyakfájásom (amit még előző nap szereztem a hálózsákos alvás alatt) nem múlt el, sőt… – mivel beiratkozás és tantárgyfelvétel volt soron, a neptun rendszerhez meg magam is alig-alig konyítok néha, minek tegyek úgy, mintha még magyarázni is tudnám… ^.^” Így csak késő délután kapcsolódtam a programokhoz, addig viszont kiderítettem a koliszobám számát, árát, és beszéltem is a titkárságon az egyik nővel ilyen ügyekben. Csupa haszon volt.

Este viszont megtartotta a Pötty a debütáló tanszékét, ahol vendégként én is jelen voltam többek között. Szerintem nagyon ügyesek voltak, ahhoz képest, hogy most próbálták elsőre. Menni fog ez nekik. De a leggyönyörűbb az egészben az volt, hogy végre annyit ittam, amennyit én akartam… Bár ez sokaknak hülyén hangzik, ám nálunk Sopronban, ez közel sem mindig egyértelmű. Imádom a Firmáimat, szó se róla, de azért merőben más rangidősnek lenni, és rendelkezni a poharam tartalma/űrtartalma felett…

 

És szerdán végre eljött a túra. Soproni erdő hegyein fel és le. Közben volt pár állomás, ahol pihentünk, legalábbis, mi Firmák, a pogikat pedig rábíztuk az adott állomás vezetőire, hadd játszanak velük. Hugom kullancselleni bogyóját szedve pedig a szúnyogok, és a kis élősködők is messziről kerültek. Összességében ez volt a legjobb nap, és program az egészben, ha mégoly fárasztó is. Nem mostanában túráztam utoljára, ez az igazság. És ilyen jót még nem is aludtam utána.

 

Csütörtökön pedig már jöttem is haza. Délben még egyszer elmentünk enni egyet az ázsiai kajáldába, dumálgattunk, Edit anyukája pedig kivitt 5re a buszpályaudvarra, így még gyalogolnom se kellett. Sajnos a Fertő-tó partiról lemaradtam, mert a buszt lekéstük, máshogy meg már nem tudtunk 3 után kijutni, de semmi sem lehet tökéletes. A pogiknak még volt fél napjuk, péntek délig, én azonban akkor már banki ügyeimet voltam kénytelen itthon intézni… L

 

Megjegyzés:

Az elsősök pogánynak titulálása nem a vallásukra vonatkozik, ne tessék félreérteni. Ők képviselik a legalacsonyabb rangot az egyetemi diákélet rangjai státuszai közül.

Egy testvérpár tiltott vonzódása…

Mikor végre települt a laptopomra a lejátszó progi, hirtelen nem tudtam mivel avassak. Sorozathoz nem volt kedvem, ami movie szerepelt a listámon, az meg hosszú volt. Végül Ami ajánlására megnéztem a Boku wa Imouto ni Koi wo Suru (I Love My Younger Sister)-t. Könnyed, drámai, szerelmes esti kikapcsolódás.

 

A Boku wa… egy szokatlan, mondhatnánk, természetellenes szerelmet mutat be. Adott egy ikerpár, Iku, aki lány, ill. Yori, aki pedig fiú. Mindig is nagyon közel álltak egymáshoz, így 16 éves koruk ellenére is közös szobában laknak, minden titkukat, gondjukat, örömüket megosztják egymással. Talán a sors gonosz játéka, hogy Yori szerelmes lesz a húgába. Amint később kiderül, saját bevallása szerint, mindig is nőként nézett Ikura. Azonban ez egy tiltott érzés, hiszen testvérek, ezért Yori igyekszik leplezni érzéseit, durvasággal, elutasítással. Mikor pedig Iku egyik osztálytársa, Tomoka-chan sokadszorra is szerelmet vall neki, beadja a derekát, remélve, hogy beleszerethet a lányba, és ezzel elfelejtheti Iku-t. Ám ez túl egyszerű lenne. Történik ez, az, mire végül is Iku-nak bevallja az érzéseit. A lány eleinte tartózkodó, de furcsa féltékenysége rádöbbenti, hogy ő sem közömbös a bátyja iránt… Azonban kapcsolatukat titkolniuk kell, és hiába próbálja a lány lebeszélni, Yori mégis elmegy egy új, távoli iskolába tanulni. Valahová, ahol majd később nem kell bújkálniuk…

 

A drámai felszíne kettőjük kapcsolatának, a tiltott, természetellenes szerelmüknek, az egész anime hangulatára rányomja a bélyegét. Sejthető, hogy ha ők ketten el is fogadják egymást, a világ sohasem fogja. Ezt különösen a templomi jelenetüknél éreztem, amikor egymást ölelik az oltár előtt és Iku úgy érzi figyelik… Valaki mindig rajta tartja a szemét. Talán ezért gondolom úgy, hogy Yori az elutazással is egy reményt kerget, egy szebb jövőről… de mindig bennem van, hogy hosszú távon úgy is kiderül minden… békét pedig nem lelhetnek…

 

Nekem tetszett. Nem egy olyan mű, amit a kedvenceim közé sorolnék, de mindenképp megéri rászánni egyszer legalább azt az 50 percet. Lejátszóprogit avatni pl. tökéletes.

Könyves meló, meg a Süsü, a Tudnivalók, és a koli…

Avagy ma is dolgoztam. Ha még nem írtam volna, akkor egy könyvesboltban vagyok nyári munkán, kisegítő eladóként. Tulajdonképpen már majdnem két hónapja, de ez az utolsó hetem. Nem rossz munkahely, annak, aki szeret olvasni. Megvallom, nem vagyok túlfizetve, de ki van manapság. Panaszkodni meg nincs okom, mert még meg szakadnom sem kell. Álommeló. Egész nap olvashatnék, meg ücsöröghetnék, ha nem unnám néha nagyon… Pedig én szeretek olvasni, tényleg, de nap mint nap, attól besokall az ember. Én legalábbis. Azért elfogyasztottam pár Fable könyvet – majd egyszer arról is postolok, mert Vis Majorról muszáj *-* – és tanultam valamit a kasszázásról is. Haszon ez itt kérem szépen.

 

Egyébként, ha nem ott dolgoznék, el se hinném, hogy az emberek ennyire kevés könyvet vesznek. Pedig nagyon. Ennek pedig részben az oka csak a rohanó világ, meg az internet, stb… túlnyomórészt inkább az lehet a gond, hogy a könyv luxuscikké válik. Nem óhajtok politizálni, félreértés ne essék, mindig is utáltam, azt ami az országházban megy, úgyhogy erről nem lesz nálam post. Viszont ez akkor is szörnyű. És nem, nem érzem úgy, hogy túldramatizálnám a dolgot, de mikor a szülő már válogatja, hogy a kötelezők közül melyiket kéne megvenni, melyikre futja, akkor ott valahol gond van… szerintem…

 

Na mindegy… illetve nem az, de ez van. Ma meg jött a Süsü. Az egyik törzsvásárlónk kérdezte, hogy megjött-e a könyv, amit rendelt, történetesen a Pom-Pom… Ami ugye Csukás István. És bár az nem jött meg, nekem felkeltette az érdeklődésem, hogy megvan-e nálunk a Süsü?… és lám… megvolt. Öregség, második gyerekség, szokták volt mondani, és bár én nem vagyok olyan korban, hogy már itt kéne tartanom, azért mégis mohón álltam neki olvasni… Valahogy olyan fura volt, hogy ez könyvben is megjelent. Nekem sose volt. L Rajzfilméknt láttam, meg szerettem is, de így… Sajna, mivel a munkaidő vége felé jutott ez eszembe, ezért nem értem a könyv végére, de azért nagyon jó nosztalgiázni… majd megnézem, hátha akad még Mirr-murr is könyvben, vagy a nagy horgászunk…

 

A címben szereplő Tudnivalók ezúttal, meg szerintem még jó párszor a bALEK tudnivalóira utal, ami egy kis összefoglaló könyvecske a selmeci hagyományokról. Ne keressétek, kereskedelmi forgalomban nem kapható…

Ezt a kb. 70 oldalt annak idején, mikor elsős kis sötét lévén keresztelkedni vágytam, töviről hegyire tudtam. Persze csak a szóbeli utóvizsgára, de ez részletkérdés… XD A gáz az, hogy ma elővettem, és jóformán semmire nem emlékszem belőle… főleg az évszámokkal vagyok hadilábon. Leragadtam ott, hogy minden 1735-ben kezdődött. Ugyanis ekkor alakult ki az intézmény szintű oktatás Selmecbányán, a bányászoknak… hogy mi volt eztán, az senkit nem érdekel (ha mégis akkor írok róla egyszer), de eljutottunk odáig, hogy Sopronba költözött a suli, és alakult jobbra meg balra, diákhagyományostul együtt. Ezeket élik ma is a hűség városában. Ezekről kéne többet tudnom nekem is. Van rá pár napom, hogy ismételjek, mielőtt Isteni Fényben Tündöklő Dicső Firmaként kudarcot találok vallani a pogik előtt… Hogy alakítsak háttértudás nélkül egy okos negyedévest? XD

 

 

Oh, és a mai nap csúcsa, hogy felvettek a koliba. Legalábbis úgy néz ki. Örülnöm kéne, nagyon, de most annyira nem vagyok feldobva. Költségek szempontjából ez nekem nagyon jó, de már lett albi, lettek albitársak, ismerősök ráadásul, most meg ha elfogadom a szobát, amit kapnék, akkor megint ismeretlenekkel leszek… L  Tudom, nekem semmi sem jó… :/

Arashi no Yoru ni – egy movie, ami hatott…

Hatott a gondolataimra, az érzéseimre, rám. Drámai hangulatot sem nélkülöző bájos történet ez egy kecskéről és egy farkasról. Egy movie, aminek a kedvencek között a helye. Tanmese a az igaz barátságról, mely bizonyítja, hogy nemet lehet mondani az előítéletekre, a faji különbségekre, a társadalom elvárásaira… bármi áron…

 

Kezdetben vala a viharos éjszaka… na meg egy gyáva farkas, és egy gyáva kecske. Az előbbi Gabu, az utóbbi Mei névre hallgat. Tehát ez a két lény, azon a bizonyos viharos éjszakán egyazon csűrben húzzák meg magukat, és találkoznak. Ekkor azonban ilyen-olyan okok miatt nem érzik egymás szagát, illetve a sötétségből kifolyólag nem is látják egymást. Elbeszélgetnek, és a kezdő félreértés már adott: mindegyik a saját fajához tartozónak véli a másikat. Meg is egyeznek egy másnapi találkozóban, ugyanitt, a csűr előtt. A vihar elvonultával távoznak, és mikor eljön a „randi” ideje… pofára esnek. Most kéne annak jönnie, hogy ha már így alakult, akkor Gabu jóllakik, Mei meg idejekorán elpatkol. De akkor mi lesz a többi másfél órában? Na ugye, csak ki kell tölteni. Így természet logikájára fittyet hányva túllépnek az aprócska problémán. Némi állkapocs-igazítás után mégiscsak jól összebarátkoznak. De semmi nem olyan egyszerű, főleg nem két ennyire különböző alaptermészetű állat esetében. Előkerül a többi farkas (a falka), illetve egy jó pár újabb kecske (a nyáj). Titkos barátságuk kiszűrődik, és minden a legrosszabb irányt veszi, drámai fordulatok jönnek, társadalmi problémák ütköznek ki… Hogy Gabu és Mei miként dönt, azt megtudja, aki megnézi… J

 

A grafika, a tájábrázolás, az egész képi világ megragadó, és szépen kidolgozott. A számomra ismeretlen seiyuu gárda (csak Shidou Nakamura (Gabu) találkoztam eddig Ryuk-ként) is remekelt, a ending is tetszett… szóval az egész olyan jó volt. Nagyon jó.

 

Összességében egy olyan movie volt, amit mindenkinek látnia kéne. Köszönöm junchi. J

Ouran… 6 fiú + még egy?

 

 

 

Ismét egy anime, a nagyok közül. A Nekem nagyok közül. Mert ugye ízlések és pofonok. Amit én negyedszerre se unok meg, az mást már elsőre is fáraszt. Van rá példa. De akkor maradjunk a témánál…

 

Az Ouran High School Host Club nem más, mint egy parádésan jól sikerült 26 részes anime, a BONES remek manga adaptációja. Igen, itt is a manga volt előbb, Hatori Bisco keze nyomán. És annak még vége sincs. De arról nem beszélnék. Főleg, mert nem ismerem. De azért adaptációnak tuti remek. Minden gondolkodás mellőzése nélkül is előre vetíthető, hogy ezek után a mangától független, fiktív befejezést kapott. Gondolom én. Józan paraszti ésszel. Mégse hasoníthat valamire, aminek még lezárása sincs… :S

 

Szóval az anime… A történet az Ouran-ban, a japán felsőtízezres csemetéknek fenntartott magániskolában játszódik. Itt kezdi meg első napját az ösztöndíjas, még véletlenül sem dúsgazdag Fujioka Haruhi. Egyszerű közemberként nemhogy a drága egyenruháját sem tudja megvenni, de még kontaklencséjét is elhagyja – szódásüvegszerű szemüveg a megoldás -, a haját is kénytelen rövidre vágatni. Balszerencse a köbön. És minta nem volna mindez untig elég, még tanulni sem tud nyugodtan. Egy csendes hely keresése ürügyén felkerekedik, és megtalálja a harmadik zenetermet. Ám itt betetőzik amúgy is nehézkesen induló napja. Ajtót nyitván az Ouran host klubbjának társaságában találja magát.

Hat jóképű, gazdag kölyök, akik az iskola szintén tehetős, és gyönyörű hölgyeinek boldogítására tették fel az életüket. De pár évüket legalább is. Meg is lepődnek, mikor egy fiú (?) kerül eléjük. Haruhi már távozni szándékozna, mikor a klub elnöke, Suou Tamaki ráveti magát, hogy a klub szolgálatait felkínálja, elnézve meleg voltát. Aztán jön a törött váza, ami 8 milló jent ér. Ha nem tudja kifizetni – márpedig miből tudná – Fujioka a klub csicskása lesz az iskola ideje alatt. A feladat nem tűnik nehéznek: csupán teljesítenie kell a fiúk, és klienseik kérését. Haruhi rövid idő alatt következtet: a klub nem több, mint felszínes játék. Unaloműző. Ami mindenkinek jó. Furák a gazdagok, na.

Majd kiderül, hogy a „kutya” nem is olyan ronda. Egy egyenruha, kontaklencse, hajigazítás, és kész az új klubtag. A feladat módosul: 100 kliens, és Haruhi szabad. Rövidesen a limit 1000-re növekszik. Bár a dolog önmagában nem tűnik lehetetlennek, hiszen Haruhi természetessége sokakra hatással van, mégsem egyszerű. Nagyrészt, mert Haruhi lány, és eme tény lassan, de biztosan az összes klubtagban tudatosul.

Ezzel pedig kezdetét veszi a további 25 részen tartó móka és kacagás, ahol bepillantást nyerhetünk 7 kamasz rekeszizmokat erősítő, cseppet sem hétköznapjaiba. Hogy jön ki egymással 6, már önmagukban is különböző természetű fiú, és a közéjük csöppenő lány? … Nos, nem egyszerűen…

 

Főszerepben láthatjuk Fujioka Haruhit, a már bemutatott egyetlen szegény tanulót, és női klubtagot, továbbá remekmód idióta alakításban megcsodálhatjuk Suou Tamakit, a szőke herceget, a klub királyát. A klub tagjaiként olyan hírességek csillogtatják meg tudásukat, mint az „árnyék király”, alelnök Ootori Kyouya, a kettő az egyben ikerpár Hitachiin Hikaru és Kaoru, a „kicsi a bors de erős” Haninozuka (Honey) Mitsukuni, és végül, de nem utolsósorban a csendes Adonisz, Morinozuka (Mori) Takashi. Mellékszerepekben többek közt feltűnik a minden lében cosplaybolond, menedzselésben sem utolsó Hoshakuji Renge, a mindkét nemet díjazó, apákgyöngye Fujioka Ryoji, és még sorolhatnám.

Talán a lényeget így is érti mindenki. Sztárparádé ezerrel.

 

Ha még ezek után sem világos a rajongásom, akkor a lezárást látva még érhető lehet. Ennél szebb, jobb, remekebb és tetszetősebb végkifejletet nem sokat láttam eddig. Talán vissza sem tapsolnám. Még el találják rontani…

 

A zene is fülbemászó, jól el van találva… J A képi, színi világ üde, és megnyerő… szóval minden a helyén van. Ahogy annak lennie kell. Aki kételkedik, járjon utána… Nálam 10/10.