AnimeCon 2008 Ősz

Én is ott volt, mégse meghótt’, ez aztán az valami! XD

/részlet az 1848.-ból – ez egy dal/

CONra várva…

… kísérletezem egyet a blogon, és irogatok kicsit.

Mamma Mia! – kétórányi ABBA…

 

 

Na jó, nem egészen két óra, csak 109 perc. Még kevés is…

 

Az egész azzal kezdődött, hogy nyáron, míg a könyvesboltban húztam az igát, egyik nap a friss áru között akadt egy CD a Mamma Mia! filmzenéjével. Rólam nem árt tudni, hogy zenebolond vagyok, majdnem minden téren, de ennek ellenére egyetlen előadót, vagy számcímet nem bírok megjegyezni, a kettőt meg még egymáshoz is kötni… XD. Egyébként nem is látom szükségét, számomra a zene az egyszerűen csak kell, mert „körülölel”.

Szóval betettük a CD-t, rengeteg ismerős dallam, igazi kis pörgős számok, és már akkor elhatároztam, hogy nekem ezt látnom kell. Pénteken pedig sort is kerítettem rá, barátnőmet elrángattam magammal a moziba, és holott már másodjára adják az ici-pici Pápán is, még mindig képes volt megtölteni az egyébként egyre hanyagoltabb filmszínházat. Nem hiába.

 

Tények: A Mamma Mia! az azonos címet viselő nagysikerű színpadi musical filmváltozata. Egy romantikus vígjáték Görögország egy csodás szigetén, amely az ABBA együttes dalaira épül. A főbb szerepekben többek között olyan ismert színészek, mint a kétszeres Oscar-díjas Meryl Streep, a sokfilmes Pierce „James Bond” Brosnan, vagy kedvenc Bridget-ünk féle Colin Firth… és még sokan mások.

 

Történet: A helyszín egy görög sziget, Kalokairi. Itt él, és vezeti panziójukat Donna (Meryl Streep), lányával, Sophie-val (Amanda Seyfried), aki épp az esküvőjére készül. Ám a mennyegző nem lehet tökéletes, ha a lánykát nem apja kíséri az oltárhoz. Az egyetlen bibi, hogy Sophie nem ismeri az apját, anyja egyedül neveli. A film azzal indít, hogy látjuk az arát, amint három levelet ad postára, három különböző férfinak. A következő kép már Sophie barátnőinek, a leendő koszorúslányoknak a szigetre érkezése. A lány első dolga pedig, hogy megosztja velük féltett titkát. Megtudjuk, hogy megtalálta Donna naplóját abból az évből, amikor terhes lett. A napló három férfinevet említ, és Sophie elképzelése szerint bármelyikük lehet az apja, így hát teljes titokban meghívta őket az esküvőre, gondolva, hogy amint meglátja a három jelöltet, rögtön ráismer majd az apjára. Mikor a lehetséges szülők, az üzletember Sam Carmichael (Pierce Brosnan), a kalandor Bill Anderson (Stellan Skarsgård) és a bankár Harry Bright (Colin Firth) a szigetre érnek, kiderül, hogy mégsem olyan egyszerű kiszűrni az igazit. Persze Donna is felfedezi volt szeretői jelenlétét, és értetlenül áll a dolgok előtt. Innentől kezdődnek a bonyodalmak, de azt már nem spoilerezném.

 

Amitől ez a szokványos, már-már átlagos vígjátéki alapsztorira épülő film mégis egy igazi élményt nyújtott nekem, az a zene. Az ABBA tudott. Tudjuk, ismerjük, még akkor is, ha olvasóim többsége gyermek, vagy még az sem volt akkor. Viszont slágereik feledhetetlenek, maradandót alkottak, és rendszeresen csendülnek fel napjainkban is különböző rádiós hullámsávokon a fülbemászó dallamok. Itt pedig együtt van jó pár a legnagyobbakból, megkockáztatom a legjobbak, legismertebbek. Olyan számok hangzanak fel a szereplők szájából, mint a címadó Mamma mia, vagy a Dancing Queen, Honey, Honey, I have a dream, és még sorolhatnám. Bevallom furcsa volt pl. Pierce Brosnen-t énekelni hallani, de annyira nem is volt rossz, mint amilyenre számítanánk tőle.

A film helyszínéül választott görög szigetvilág is melegséget csal az ember napjaiba, főleg ilyen zimankós időben. Az említett sztárparádé sem elhanyagolható szempont.

 

Amiért mégis mindenkinek szívből ajánlom ezt a filmet, az a zene. Még sokszor hangsúlyozom: a ZENE. (Ámbár ha valaki elvakult ABBA fanatikus, és belepusztul, ha kedvenc számait másoktól hallja viszont, annak lehet mégis ki kéne hagynia… ^^”)

Én mindenestre igényt tartok a filmzenékre, és a jövőben egy DVD-re is, ha megjelenik… J

Egy kis ízelítő…

 

Csak mer mér ne…

Régen blogoltam, és írhatnékom támadt… Persze nem igen akad, miről írhatnék, de azért mégiscsak kell pötyögni néha valamit. Még ki találok jönni a gyakorlatból, és elfelejtem, hogy kell gépelni. Pedig azt tudok. Gépírni. Erre mindenképp jó volt a középsuli…

Így hát összefoglalom – jobb híján – az elmúlt két hét eseményeit. J

A bALEKhét letelte után a regisztrációs hetemet otthon töltöttem. Végre. Már ideje volt nem dolgozni egy picit. Erre az egy hétre futotta számomra a nyári szünet. Szoktat az élet rendjéhez. Így lesz ez mindig, ha kikerülök a nagybetűs életbe. :/

Két hete vasárnap költöztem be a koliba. Na, az már érdekes volt. Ismét bebizonyította a kolis bizottság, hogy mindenhez értenek, csak ahhoz nem, amihez kéne. Három ágyas szobát kaptam, egy évfolyamtársammal és egy BSC-s harmadévessel. Ők korábban érkeztek, így el is foglalták a helyüket. Ezzel nem is lenne gond, ha a berendezés nem merült volna ki két személy igényeinek kielégítésére szolgáló felszerelésekben. Persze adatbázis szerint a szoba három fős, gyakorlatilag mégsem. Lótott-futott az egyik szervező, mire kisütötte, hogy aznap aludjam vendégszobában, a többit majd hétfőn a gondnokságon megoldják. Hát jó. Leraktam a cuccaimat (nem keveset, gyakorlott kollégistaként), és gyanútlanul elmentem szakestre. Jó volt a hangulat – legalábbis miután az elnök és a kontrák megunták egymást szívatni –, így 2 körül kerültem ágyba. Nyolckor meg kelhettem. Nesze nekem, miért nem érkezem időben szobafoglalásra. A gondnokságon aztán közölték, hogy kapok ágyat, de szekrény, íróasztal egyelőre luxus volna, nincs nekik raktáron. Ellenben két héten belül megérkezik (jelzem, letelt), de még most sincs. Azóta is van egy ágyam, meg a saját kisszekrényem. De legalább szobatársaim jóvoltából el tudtam pakolni. XD Amúgy minden jó, okés, már csak kérvényt kell írnom, hogy kompenzálják már a talán nem is alaptalan hiányaimat valamilyen módon… :/

Aztán hétfőn kezdetét vette negyedévem első féléve… Kapásból megállapítottam, hogy a hét első napja az egyik legrosszabb… Előadások, és még be is kell járni. Felháborító. XD Ahogy teltek a napok, megbizonyosodtam, hogy a szerdáim sem kevésbé eseménytelenek. De egyébként egész tűrhető óráim lesznek, leszámítva pl. a menedzsmentet… bleeee

A főszakos óráim, így két hét távlatából érdekesnek tűnnek… Nem nagyon fogok unatkozni rajtuk, csak ne kéne zéháznom, meg vizsgáznom… ^^”

Tanszéken is voltam már kétszer, de csak Pöttyön, jó ott nekem… szeressem a csajszikat, akik vezetik, jó a társaság, a hangulat… mi kell ennél több. Múlt szerdán még bulizni is voltam, de annyi egyenlőre elég is volt a városi közösségből… Biztos bennem van a hiba, de fel nem foghatom miért kell jóformán kisestélyibe menni egy disco-ba… :/ Ja, és azt is megállapíthattam, hogy jellemzően túlöltözöm, már ami a mennyiséget illeti… A top, meg a farmer, az már szinte túlzásnak tűnik az érdekesen öltöző tömegben…. Lehet követnem kéne a divatot… Vagy inkább mégsem?

Ma hulla vagyok, voltam bringatúrán (de erről majd máskor), így holnapra teljes szabadnapot vettem ki magamnak. Tessék csak nyugodtan elítélni, de nem vagyok az a fajta hallgató, aki kötelezőnek érzi ott lenni minden óráján… -.-

Most ennyit, majd folytizom valamikor…

 

 

Jó kis ömlesztett lett, de nem bírok rájönni, hogy állítsak másfeles sortávot… pfff, már ha lehet egyáltalán… XD

Diamond Dust Rebellion – Bleach movie második felvonás

 

Végre volt egy nyugodt estém, péntek van, suli gondok sincsenek, otthon vagyok, és még a magyar felirat is elkészült ma estére, úgyhogy a sok jó vélemény után ma én is leültem megnézni a Bleach második movie-ját. Nos kérem… ilyenkor mindig eszembe jut, miért fér meg a Bleach a három No. 1-ben. Ezt látni kell.

 

 

Jó pár Bleach fanatikus posztolta már a movie-ról a véleményét, most én is beállok a sorba. A Diamond Dust Rebellion, vagy magyarosan Gyémántpor lázadás címet viselő második film az elsőt kenterbe veri. Bár az alapsztori önmagában nem túl eredeti, de a készítők mentségére legyen mondva, hogy annál jobban építkeztek rá.

Egyetlen Bleach rajongónak sem árulok el nagy titkot azzal, hogy a film ezúttal Hitsugaya köré épül. Az első percekben adott egy szép díszes menet, ami valami nagyon kúlos cuccot szállít, történetesen a Király Pecsétjét. Ezt is csak azért, hogy legyen mit ellopni. Mert persze nem megy minden simán, és megjelenik két leányzó – amolyan szolgaformák – akik felborítják a 10. osztag által eddig olyan jól megtartott rendet. Rengeteg sebesült, egy főellenség, és egy eltűnt kincs. Hitsugaya kapitányunk pedig a felismerni vélt gonosz alak után ered. Mondhatni eltűnik. A főparancsnok pedig jön a szokás szerint kitűnő logikájával, és mivel Hitsugaya szinte tuti, hogy áruló, ezért őt el kell fogni, a pecsétet pedig visszaszerezni. Közben megtudjuk, hogy a főellenség, aki a Kusaka Soujiro nevet viseli, valamikor osztálytársa volt a kölyöktájcsónak. A Király Pecsétjére pedig a Soul Society-n való bosszúállásához van szüksége. Annak idején ugyanis, mikor Kusaka és Hitsugaya még legjobb barátok voltak, történt, hogy egyforma erő lett a tulajdonuk. Márpedig az SS szigorú törvényei szerint erre nincs lehetőség, így harcban kellett eldönteniük, melyiküket illeti. Megküzdöttek egymással, és mivel Kusaka alul maradt, halnia kellett. Csak hogy nem olyan egyszerű ám a Bleach-ben meghalni… Ha az volna, most nem lett volna második movie. Mindenki Hitsugaya-t és/vagy az elrabolt zsákmány keresi, más-más okok által vezérelve…

 

 

Összességében: király volt! Yeey! A fightok nagyon ott vannak, mind az összes, a kisebb csatáktól a végső csoportos összerohanással együtt, a DDR szinte felvonultat minden lényeges shikai-t, és bankai-t a másfél óra alatt. Számomra a zene az egyik leglényegesebb dolog egy jó animénél, és itt kitűnően eltalálták. Az aláfestő dallamok különösen, de még az ending is nagyon tetszett. Egyedül a grafika volt elsőre fura, a karakterek valahogy vázlatosabb – de legalábbis másnak tűnő – ábrázolása miatt, azonban ezen hamar túltettem magam. Megjegyzem azt se tartom hihetőnek, hogy Hitsu fel-alá mászkáljon azzal a sebbel, néha már félhulla állapotban, a végén meg egy kitűnő bankai-t produkál… Végül is részletkérdés. A Bleach sem a kitűnően felépített logikája miatt olyan népszerű.

 

 

Nálam a DDR 10/10. Nem mintha olyan sok shounen fight moviet látnék, hogy hasonlítgatási alapom legyen, de nekem akkor is tuti, hogy ez tetszene eddig a legjobban. A maga műfajában legalábbis. A többi meg nem ide tartozik…