Január 3 – Egy nap a vámpírok jegyében

Lassan vége lesz a vizsgadiőszaknak, de legalábbis akad szusszanásnyi időm, így az elmúlt hetek számomra legérdekesebb napjáról posztolva tudatom, hogy igen, még mindig élek.

Egyszer volt, nem is olyan régen volt január 3-a. Ezen a szombati napon felkerekedtem Sopron városából, hogy egy kis színházasdi keretében többedmagammal bepillantást nyerjek az éjszaka teremtményeinek életébe. Ez pedig úgy volt, hogy…

Egyszer régen, még javában az ősze elején – Leara blogját olvasva – eldöntöttem, hogy nekem is látnom kell a Vámpírok Bálját. Az ötlet két klubtársamnak, barátnőmnek – Ami, Lilith – is nagyon szimpatikus lett, majd még három ember toborozva megtörtén a jegyfoglalás, és a hónapokig tartó visszaszámlálás.

Azon a bizonyos januári reggelen elég korán kellett kelni, hogy elérjem a vonatot, ami a Pápáról érkező vonathoz lett csatlakoztatva Győrben, így onnan már Ami-ékkel utazhattam. (Persze ehhez végig kellett másznom a teljes szerelvényt, mert ők hova máshova ülnének le, mint a végébe… ^^”) Lilith jóvoltából nem is igen értünk rá unatkozni a másfél óra alatt. A keletiben már Eiji, Amina, és Asami is várta érkezésünk. A nap ajándékai Amina részéről egy rénszarvas (sajnos nem élő ), és Eiji-től kaptam egy Ouranos telefonbizgenyűt. *-* Csuda jól néz ki… Még át kellett menni a nyugatiba is, ahova Koli és a húga befutottak. Asami-val én a busz-villamos párosítást választottam, a többiek metróval mentek. Koli-ék időben megjöttek, ezután benéztünk szívfájdítani egy könyvesboltba, ahol nyálcsorgathattunk a manga polc előtt. Eleve úgy készültünk, hogy legyen időnk Holdfényre is, ahol végül két PoT kitűző mellett döntöttem. Itt Eijitől és Amina-tól elbúcsúztunk, és dél lévén megejtettünk egy kínai éttermet. Jó is volt enni kicsit pálcával, addig se jövök ki a gyakorlatba. Hiszen messze lesz még a tavaszi con, itthon pedig valahogy villára áll a kezem. :) Jóllakva a Sakurazaka-t céloztuk meg, de sajnos be volt zárva, így a Magyar Színházat felkeresve betanultuk Asami-tól az útvonalat visszafelé.

Három óra tájban végre elfoglaltuk helyünket – kisebb nehézségek árán – a jól megérdemelt és kifizetett székeinken. Mellesleg az igaz, hogy nagyobb a férőhely mint pl. Pápán nálunk, de ott legalább el lehet férni. A színház kialakítása egyébként tetszett, csak ne kellett volna heringekként egymás nyakán ülni. XD De aztán elkezdődött az előadás, és erről a csekély problémáról is sikerült megfeledkeznem.

Fantasztikus volt, pazar, remek, felejthetetlen és még sorolhatnám. Nem bántam meg, hogy felutaztam, kiöltöztem – amit nem szeretek egyébként – nyomorogtam. Lendületes, fiatalos darabban volt része mindenkinek, aki ott volt akkor, korábban, később. Már előre készültem rá, ismertem a zenéjét – musicalről lévén szó -, de így persze összehasonlíthatatlanul jobb. Nem az a fajta produkció, ami a megjelenített történettől lesz páratlan. Egyszerű vámpírsztorival állunk – ülünk – ugyanis szemben, benne a főhős, bezártság-érzettel küzdő leányzóval, a szerencsétlen, fiatal, első látásra hősszerelmessel, és a kiszemelt hölgyet magának akaró vámpír gróffal. A karakterek egytől-egyig az ember szívéhez nőnek a három óra alatt. Személyes kedvenceim Krolock, a gróf – naná hogy -, a professzor, és persze a grófcsemete langyi vámpírfiú. Amitől pedig az ember szórakozási, jóérzési, kikapcsolódási indexe még tovább nő, ergo még jobb az egész, az a megvalósítás. A ruhák, a színpad, a helyszínek, az effektek mind annyira-annyira jól lettek kivitelezve, hogy azt nehéz lenne már felülmúlni. Aki szereti a színházat, a jó zenéket, a vámpírokat, és még ideje is engedi, az egyszer nézze meg. Kellemes élményben lesz része.

Sajnos azonban a jónak is vége egyszer… így miután a darab lement, rohanhattunk – trolival -a vonatra, de elértük. Győr előtt újabb átszállás, búcsú a csajoktól, és irány a hűség városa. És hogy teljes legyen a napom, ott már várt a párom… Kívánok haasonló jó huszonkettediket mindenkinek!