
SakuraCon… amire még emlékszem
július 3, 2009Jó sokára sikerült magam ismét rávenni, hogy blogoljak. Mentségemre legyen mondva, a vizsgaidőszakban vajmi kevés kedvem volt írogatni, aztán meg itt a nyár és még kevesebb. ^^”
De azért ez a tavasz sem múlt egy con nélkül, és így már több hét távlatából még összeszedem, amire emlékszem…
Szombati nap indultam útnak ismét, párom önfeláldozóan kikísért a hajnali vonatra, én meg nem is sajnáltam, mert tudtam, hogy úgy is aludhat majd tovább. Emlékszem, már ez is vizsgaidőszakra esett, és úgy indultam el, hogy a hétfői vizsga anyagát vittem magammal, hogy én majd tanulni is fogok. Na persze sok esélyt nem láttam rá, de próba szerencse. Így, 6-tól fél 8-ig, míg elértem Győrig, hogy aztán csatlakozzam a pápai küldöttség másik két tagjához, név szerint Ami-hez, és Kenny-hez tanultam. Komolyan, nem viccelek, képes voltam rá. Persze utána már nem ment, de nem is akartam. Pestre érve, miután Asami összeszedett minket, meg Zsu-t, mehettünk a helyszínre. Szerencsére már megvolt elővételesen a jegyem (lábaid elé borulok Asami), így rögtön beállhattunk a befelé tartó sorba, ráadásul egy rövidebbe. Viszonylag hamar be is jutottunk, és pozitív csalódás volt az új elrendezés. Természetesen az eseményekből sok mindent nem tettem magamévá, igazából csak az AMV versenyt néztük meg, illetve a vetítést, a fennmaradó időben pedig kóvályogtunk, kínaiztunk, dumálgattunk. Elvégre nálam a con már nagyon rég nem az újdonság élményéről szól, sokkal inkább az egy évben kétszer-háromszor látott barátokkal való találkozásról. Röviden és a tömören a szombat kiválóan eltelt, és este már csak a pápai küldöttség várta Eiji-t, törzsvendéglátónkat. Ismét ki Fótra, busszal, ott vacsi, hajnalizás, korán kelés és hullafáradtság. Szóval, mint mindig.
Vasárnap nagyon korán mentünk vissza Pestre, jó másfél-két óránk volt sorban állni, közben el is fogyasztottunk egy kávét (köszönjük Kanny J ), és leálltuk a lábunkat. De, ismét nagyon korán bent voltunk. A vasárnapnak már nagyobb részét töltöttük a nagyteremben, ahova Asami és Koli is csatlakozott hozzánk. Megnéztük – mint mindig – az előadós cosplay-t két felvonásban, és összességében nem volt rossz. Voltak nagyon ügyesek, és kevésbé… de azért tetszett. Amit a mai napig nem értek, hogy közben a vetítés miért egy 6 részes OVA-nak két része volt csupán (lásd Karas), miért nem akkor inkább már egy két részes. Jó, nekem felkeltette az érdeklődésem, így utólag befejeztem azért, de valahogy logikusabbnak tartottam volna valami rövidebbet. Aztán még császkáltunk egy kicsit, beszélgettünk, és hamar eljött a délután 6 óra, mikor a tombolahúzás után indulni kellett. A vonaton ismét együtt utaztunk Győrig, utána Sopronig még tanultam. 10-kor beesve a párom várt rám, és miután egy zuhany után ágyba tettem magam, már csak a reggeli vizsgára kellett koncentrálni… (Egyébként meglett. J )
A conos szerzeményem most csak a két Gravitation kötetre korlátozódott, illetve egy Kuroshitsuji-s mágnesre. Amit viszont sajnáltam, hogy nem próbáltam ki, az a mangás sátor volt, ahol lehetett olvasgatni. Na, majd legközelebb. Meg talán egyszer időben eszembe jut, hogy fanfic-et írjak, ha tudok.
Hogy a nyári con-ra megyek-e, vagy hány napra, még nem tudom, a jövő titka…