Kuroshitsuji, a japán Hyppolit

Jobb később, mint soha… újabb animének értem a végére. Sokáig vártam a Shinsen-Sub-os verzióra, de így nyárra feladva már csak az kellett, hogy a rég feledett részek is lecammogjanak a torrentről, meg erőt is kellett magamon venni, hogy befejezzem, és nem a csalódástól féltem.

A 2008-as őszi szezon nagy várományos üdvöskéje a volt a 2006 óta futó, azonos címet viselő mangának animésített változata. Ami az én, hozzá fűzött reményeimet illeti, azokat beváltotta. Voltak kellemesebb, könnyedebb részek, éppúgy mint drámaibb, komorabb jelenetek, de összességében egy remek alkotás került ki Shinohara Toshiya rendező kezei közül…

A helyszín a XIX. századi Anglia, ahol a gazdag nemesek, befolyásos személyiségek uralják a gazdaságot, a várost, az életet. Jóformán nincs semmi, amit ne lehetne pénzért megvenni, csak tudni a kell az árát. Ebbe a korba született Ciel, a Phantomhive birtok dúsgazdag, jelenleg 12 éves ura. Szülei halála után ő örökölte a család játékgyárát, és vette át édesapja helyét a királynő oldalán, mint annak hű követője. Azonban nem kell egyedül megbírkóznia mindennel, hisz ott van neki Sebastian Michaels, hű komornyikja, aki mindenhez ért. És ezzel meg is érkeztünk a fő-főszereplőhöz. Sebastian az inasok koronázatlan királya, sokoldalú, tehetséges, főz, mos, takarít, rendben tartja a személyzetet, eltusol, helyrehoz, öltöztet, vetkőztet, fürdet, gondoskodik, óv, véd, küzd és harcol. Oh igen, mert a női szemnek üdítően friss külseje – bishi a javából, mit tagadjuk – mellett még a harcművészetekhez is ért. Sokoldalúságának legfőbb titka személyének kilétében rejlik: Sebastian ugyanis egy démon. De hogy mit keres Ciel mellett, miért olyan hűséges hozzá, Ciel tud-e tökéletes inasának kilétéről… ez mind kiderül majd a sorozat alatt. És hogy közben sem tudjunk unatkozni, arról érdekes mellékszereplők sora gondoskodik, mint a Phantomhive ház bolondos szolgálói, a bűbájos Elizabeth, vagy a török Agni. Már csak le kell ülni, hogy Sebastian gondoskodhasson a szórakoztatásunkról.

A megvalósítás, a grafika csodálatos, hozza a legfrissebb animék színvonalát, anélkül, hogy túlcsicsás, csilli-villi lenne. A zenék hasonlóan kellemesek, nem ütnek el a sorozat hangulatától. Személyes kedvencem egyébként az ending első variációs klippje, amibe még a kis chibik vannak… *-* A seiyuu gárda is remekelt, a főszereplő páros Daisuke Ono és Maya Sakamoto választás nagyon tetszett, még eddig nem hallottam őket, de megérdemlik a figyelmet. Ha viszont ez valakinek kevés, akkor olyan nevek is felbukkanak mint Paku Romi, vagy FukuJun Grell szerepében.

Úgy informáltak, hogy a manga más irányt vett, mint az anime, így talán részben “önálló” műként is megállja a helyét. Nekem tetszett az anime lezárása, csak keserédes ízt hagyott a számban, ezért nálam már biztos, hogy kitekintek a manga irányában is… Az animéhez pedig jó szórakozást kívánok.