Létezik?

Létezik?

Létezik, hogy minden változik? Létezik, hogy ami tegnap jó volt és vágyott, az ma fájjon?

Létezik, hogy túlcsordul? Létezik, hogy sok lehet?

Azt mondják, jóból is megárt a sok. Nem hittem. De való?

Létezik kétségbeesett akarása a magánynak?

Létezik, hogy szeretem, és mégis?

Létezik, hogy ami ma kedves, az holnap bánt?

Létezik, hogy ne kívánjam csókját? Létezik, hogy ne vágyjak karjaiba? Létezik, hogy ne akarjam illatát? Létezik, hogy félem érintését?

Létezik, hogy holnapután megint akarom? Létezik, hogy csak egy napot kérhessek?

Létezik, hogy ez normális?

Létezik, hogy elég?

Létezik, hogy értse?

Létezik, hogy még se kérjem?

Létezik szűkölve könyörgése az egyedülnek?

Létezik, hogy bent nyom, fáj és mégis hazudom? Létezik, hogy hazudom, mert fogva tart tekintete, mely kedves? Létezik, hogy kétszínű lehetek? Létezik, hogy hányinger kerülgessen magamtól? Létezik utálata önnön lényemnek?

Hisz hogy tehetném… Hogy létezhetne igazság, mikor úgy néz rám? Létezik, hogy mondhatnék akkor fájót? Létezik, hogy magam keservén bántsam Őt?

Létezik, ha merném, akkor értené?

Nem kérnék többet… hisz mennék vissza újra…. Vágynám ölelését, akarnám csókját, innám illatát.

Hiszem, hogy így volna.

Mégsem merem bántani.

Hiszem az őszinteség erejét, igazán, de használni fáj.

Őt bántaná.

Létezik, hogy megfojt? Létezik, hogy fulladok? Létezik, a titkon szenvedés?

 

Igen.