
Katekyo Hitman Reborn – manga: félidő
Szeptember 18, 2009
Nagyjából egy hónappal az első fejezet olvasása után végre elmondhatom, hogy eljutottam körülbelül a feléig… pontosabban a 135. fejezetig. Röviden igyekszem megemlékezni arról, mi volt eddig…
A történet főhőse Sawada Tsunayoshi, akinek egy átlagosnak tűnő hétköznap feje tetejére áll az élete. A messzi Olaszországból megérkezik hozzá egy furcsa bébi, Reborn, aki házi tanítóként fészkeli be magát a fiú életébe, s nem mellesleg bérgyilkos. Jelenlegi küldetése pedig, hogy Tsuna-ból a Vongola család következő, 10., arra méltó maffia főnökét nevelje. Persze Tsuna-nak esze ágában sincs maffiásdit játszani, de rövidesen be kell látnia, hogy nem minden úgy van, ahogy ő szeretné…
Reborn megérkezését számos újabb érdekes, és a későbbiekben fontos szereplő felbukkanása követi, mint például Gokudera, akinek életcélja a 10. jobb kezévé válnia; az 5 éves Lambo, aki alkalmanként saját maga 10 évvel későbbi énjére cserélődik különleges fegyvere által; a szintén gyermek I-pin; és ez még csak a kezdet. Reborn Tsuna baráti köréből is előszeretettel válogat, ha arról van szó, hogy kialakítsa a leendő maffiafőnök családját. Így kerül a kalapba az egészet játéknak képzelő, baseballjátékos Yamamoto; a maximalista és bokszoló Ryohei, vagy a magányos típus, iskolai bizottság elnöke, Hibari (személyes kedvenc *-*).
A manga a 135. fejezetig három nagyobb részre osztható:
1- 61.: Daily Live: A karakterek felbukkanását, megismerését szolgáló fejezetek, amelyek még nagyobb részben építenek a humorra, és Tsuna csak kisebb kihívásokkal kerül szembe…
62 – 81. Kokuyo Gang: Tsuna és csapata immár igazi probléma elé néz. A városban felbukkan egy új banda, akik előszeretettel verik félholtra a Namimori (ide jár Tsuna) diákjait… Tsuna igazi ellenféllel néz szembe Mokuro személyében.
82 – 135. Varia Arc: Tsuna mellett újabb jelentkező is akad a Vongola család 10. főnőki címéért. A jogos öröklés sorsa egy harci verseny során dől el, ahol Tsuna családjának tagjai egyenként kerülnek szembe a Varia-k tagjaival.
Az eddigiek alapján nagyon megszerettem a mangát, egyik kedvencemmé vált. Alapvetően egy humoros történetről van szó, amiből lassanként igazi shounen-fight sztori kerekedik, és bár az utóbbi fejezetekben háttérbe szorult a humor, az akció javára, de remélem a jövőben sem válik majd túl komollyá. A karakterek is egytől egyig szerethetőek – beleértve az ellenfeleket is -, ahol mindenki megtalálja a maga kedvencét, akár többet is.
Adatokban: a manga 2004-ben indult el hódító útjára, Akira Amano tollából, a Shoueisha gondozásában. Jelenleg 257 fejezetnél tart, és 2006-tól anime adaptációként is megcsodálhatják a rajongók.Remek történet, sok humor, kellő akció…
Csak ajánlani tudom minden shounen manga kedvelőnek.