h1

Twilight saga – Alkonyat (könyv)

Szeptember 22, 2009

twilight

A 2008-ban magyarul is megjelent Alkonyat-ot a hét végén nekem is sikerült végre elolvasnom. Már nyár eleje óta nálam van Lilith jóvoltából, de mostanában megjött hozzá a hangulatom, letenni pedig már nem tudtam…

Bizonyára az alap szituációt mindenki ismeri, talán még az is, aki egyébként igyekszik messziről elkerülni, mert hogy ez mégis milyen felháborító megcsúfolása mindannak, amit eddig az átlagember a vámpírokról tudott vagy hitt. De azért mégis…

Adott egy fiatal, 17 esztendős emberlány, aki a napsütötte, nyüzsgő nagyvárosból, Phoenix-ből elköltözik Washington állam Forks nevű kisvárosába, ahol a kimutatások szerint a legkevesebbet süt a nap, és a legtöbbet esik az eső. Ez a fiatal lány Isabella Swan, az említett kisváros rendőrfőnökének lánya. Bella eddig édesanyjával élt, és most amolyan önkéntes száműzetésként költözik apjához. Száműzetés, igen, hiszen saját bevallása szerint is utálja Forks-ot. De ha már vállalta, hogy így dönt, kénytelen megkezdeni kisvárosi életét, amihez hozzátartozik, hogy ezentúl a helyi középiskolába fog járni. Már az első nap is többen megszólítják, látszólag nem lóg ki mégsem annyira a tömegből, mint amennyire számított rá, ám mégsem telik el eseménytelenül a nap. Már az ebédlőben felfigyel a külön asztalnál ülő titokzatosnak tűnő, ugyanakkor egytől egyig gyönyörű fiatalokra. A két lány, és a három fiú, mint kiderül, ők a Cullen testvérek. A legváratlanabban mégis az érinti, hogy a legfiatalabbnak tűnő srác, név szerint Edward, szinte utálattal néz rá, a közös biológia órán, ahol egy padba kerülnek, messze kerüli, és később az órarendjét is megpróbálja átvariáltatni, csakhogy Bellától távol tartsa magát. De miért? Mi baja van vele ennek az ismeretlen, vonzó idegennek? Hisz még egy szót se beszéltek… Ahogy haladnak az oldalszámok Bella megkapja a választ a kérdéseire, és soha nem várt izgalmakban, soha nem remélt szerelemben lesz része…

Tapasztalatom szerint ez a könyv eléggé megosztja az embereket. Bár a Harry Potter óta nem született ilyen siker sztori, mégis sokan húzzák a szájukat, hogy miféle vámpírok Stephenie Meyer vámpírjai. Megértem azokat is, akik nagyon ragaszkodnak a kialakult szokásokhoz, mert hát ízlések és pofonok, de én mégsem tudok felháborodni. Hiszen amiket eddig tudtunk a vámpírokról, hogy meghalnak a napfényben, félik a foghagymát, félik a keresztet, stb… ezeket valamikor régen, nem mindig írók találták ki? Nem képzelet szüleménye volt az is? Akkor miért kéne elborzadni attól, hogy az írónő gondolt egyet, és a saját képzelete által megalkotott vámpíroknak adott „életet”?

Összességében, a saját ízlésem szerint bátran állítom, hogy egy nagyon jó könyv akadt a kezembe, aminek folytatását már elő is jegyeztettem magamnak a könyvtárba, a film pedig gyűlik a vinyómon. Aztán lehet érte megvetni, de én élveztem. És mindenki másnak, akit nem rettent el, ha valaki fel meri rúgni a „szabályokat”, annak jó szórakozást kívánok hozzá!

32 hozzászólás

  1. Sors iróniája hogy ugyanazokat a könyveket olvassuk? :D Történetesen én is nem rég (kb. 3 napja) fejeztem be ezt a remek könyvet. Szerintem elég annyit mondanom, hogy már az Eclipse-t olvasom :)
    Ezeknek hála nem tudom olvasni Fable Vészbejáratát…


  2. Már azt? … ÁÁÁ! Mázlista. XD Én még arra várok, hogy végre a könyvtárba visszavigyék az Új holdat, mert sajna senkinek nincs meg a közelemben. :(
    Én is leálltam most addig Fable-el… ^_^”


  3. Én csak pár oldalt olvastam belőle, de mivel első személyben volt írva így nem jött be.

    Azt azért nem szeretem, mert így csak egy szereplő szemszögéből látjuk az eseményeket, ő gondolatait ismerjük csak meg. Az egész olyan lesz mintha egy ember mesélné végig a sztorit, így meg nem tudom filmszerűen elképzelni a sztorit és nem tud lekötni a könyv sem, akkor sem ha maga a történet jó.

    Másrészt a szereplők. Nekem már túl fiatalok voltak. Ha romantikus könyvet olvasok akkor azt szeretem ha a fiú főszereplő már férfi. 25 év feletti. Pl a filmet is ezért nem bírtam végignézni, ha ránéztem a fiú főszereplőre csak egy fiatal kölyköt láttam, nem egy vonzó férfias vámpírt.

    Meg olvastam, hogy az első kötetben nem történik semmi a szereplők között. Én még nem olvastam olyan romantikus könyvet amiben nem volt szex. Bár gondolom pont ezért van tini könyv kategóriában, míg a többi nem.

    Az nem zavart, hogy a vámpírok mások mint amit eddig megszoktunk. Szeretem az újításokat. Alkonyat alap sztorija is jó. Romantika a kedvenc műfajom . Szerelmi szál ebben is jól és szépen kivan dolgozva. Ha harmadik személyben lett volna írva, ha a fiú főszereplő idősebb , férfiasabb lett volna akkor nekem is kedvenc lenne.

    Egyébként ha tetszett a szerelmi szál, akkor biztos más romantikus könyv is tetszene. Pl Ward, Mcnaught is nagyon népszerű. Nem hiába vezetik a sikerlistákat.


  4. Én Fable óta megszoktam már, hogy első személyben íródott könyvet olvassak. :) Egy bizonyos szinten pont attól érdekes, hogy csak az ő szemszögéből látjuk a dolgokat. :)


  5. Én is Fable óta szoktam meg meg az E/1-et, és így számomra még szórakoztatóbb, jobban beleélem magam :) Ja amúgy már a Breaking Down-t (Hajnalhasadás) olvasom :P


  6. Nem lehetünk egyformák. :) Én már a kedvenc íróimnál is próbáltam első személyben írt könyvet olvasni, de nem bírtak lekötni. :(


  7. Hát jah, mellesleg kiolvastam az Alkonyat könyveket, pöppet el vagyok kenve evégett… Mindegy, még vissza van az Alkonyat kulisszatitkok cucc


  8. Ajh… én meg azért vagyok elkenődve, mert még nem olvastam ki őket. XD A fene, hogy miért nem szeretek gépen olvasni, pedig úgy már megtehetném… De én meg képes vagyok arra várni, hogy legalább a második, meg a hamarosan megjelenő harmadik könyvet kivárjam könyv formában. A negyedik már tuti elektronikusan lesz olvasva. XD


  9. Én csak eredetiben szeretek olvasni. Kényelmesebb és még reggeli és ebéd közben is lehet olvasni. :)

    Amint kiolvasok egy jó könyvet én is sokáig a hatásuk alatt tudok lenni.


  10. Ebéd közben enni kell, nem olvasni! :P Minél előbb végzel az ebéddel, annál hamarabb folytathatod. :D


  11. Ebéd után már nem biztos, hogy ráérnék, mert menni kell segíteni, pakolni. Másrészt, ha nem olvasok 5 perc alatt megeszek mindent, így meg nem egészséges. Olvasva meg legalább lassabban eszek és félóráig nyugodtan olvashatok, nem fognak sürgetni, hogy menjek segíteni. :)

    Egyébként nem is szeretek úgy enni hogy nem csinálok közben mást. Ha nem olvasok akkor tévét nézek közben.:) Tesóm általában gépnél eszik és közben tanul.


  12. Ha már kajánál tartunk: múltkor szar volt, szal összeütöttem magamnak ilyen zacskós bolognai-t. Szépen kavargattam, közben meg a laptopon olvastam :D


  13. Laptop előnye. :)


  14. Hihi, ha koliban vagyok én is mindig laptop előtt eszek, vagy netezem, vagy nézek valami animét. :P Otthon azért nem, anyum csúnyán nézne rám. XD

    De végre szóltak a könyvtárból hogy visszahozták az Új hold-at. *-* Hétfőn be is tudok érte menni. *-*


  15. Na, ez jó hír, olvasd el minél előbb :) Én azon morfondírozok, hogy újra olvasom még a film előtt, amire teljesen rá vagyok kattanva, tervezem, hogy felmegyek BP-re megnézem premierben. Csak nehogy kicsesszen velem az egyetem…


  16. Hihi… én asszem megvárom, míg a csóringer kis Soproni moziba megérkezik. XD A film novemberben jön ki, ugye?


  17. Én anyukámat nem zavarja. Ő is olvas evés közben.:)

    Én már 20 éve nem voltam könyvtárban. Akkor régen kivettem egy könyvet ami nagyon tetszett, aztán 15 évembe telt mire meg is tudtam venni, mivel nagy ritkaság volt. Azóta csak olyat olvasok amit megvettem. :)


  18. Az én anyukám leharapja a fejünket, ha evés közben olvasunk. Legalábbis ha otthon… De a koliban. XD Amit a szem nem lát, az a szívnek nem fáj. ;)

    Sajnos nagyon ritkán veszek könyvet, inkább csak karácsony körül. Addig marad a könyvtár, vagy ha sikerült valamit kölcsönkérni. :) Majd ha lesz saját keresetem, annak egy részét úgy is könyvekre fogom elkölteni. :P


  19. Nov. 20. a hivatalos dátum. Tegnap azért újraolvastam az Újholdat. :D Én is ritkán veszek könyvet, pedig lenne mit…


  20. “Az én anyukám leharapja a fejünket”

    Miért?


  21. Azért, mert arra a negyed órára, míg eszünk igazán lerakhatjuk a könyvet, hogy beszélgessünk, meg úgy lélekben is esetleg együtt legyen a család, nem csak testben. :)
    De mondom, a koliban simán elfoglalom magam kaja közben… Tovább is tart. XD


  22. Így érthető.

    Mi evés közben nem is szeretünk beszélgetni, arra van más alkalom is. :) Bár nálunk nem is nagyon vannak közös étkezések. Ebéd általában délután 3kor , 4kor van, de van amikor csak 5kor érek rá enni.


  23. Az a baj, hogy mi viszont családiasan csak ritkán eszünk együtt, inkább hétvégén. Mert nappal anyuék dolgoznak, hugom soká ér haza suliból, én meg otthon sem vagyok. Így a hétvégi ebédeknél jobb egy kicsit együtt lenni. :)

    Petra: Már rávettem a páromat, hogy mi erre a filmre akarunk elmenni a moziba, ha már nem is voltunk még soha, mióta együtt vagyunk. XD De ezt nem várom meg, míg normális minőségben letölthető lesz, elég lesz kivárni, míg Sopronba leér… :P

    Még valami, olvastam a blogodon a Halkiránynős bejegyzést, de mivel regelni kellett volna, hogy hozzászóljak, ezért mellőztem a dolgot (Bütyök baromi lusta tud lenni), de azt akartam írni, hogy elvileg nekem megvan online a 0. kötet is, ami egyébként a kommandó kis külön sztorija…. Asszem. XD Még nem olvastam. XD
    ‘A pokol is elnyeli’ címet viseli, és a kövi ismertető van róla:
    “Patrick Wyne, az akciócsoport fáradt vezetője éppen aludni készül, amikor váratlan látogatója érkezik: Joy Smith. A lányról csak annyit lehet tudni, hogy nem az, akinek kiadja magát, viszont remekül rajzol, s ha kell, verekedni is tud. Ennek aztán nagy hasznát veszi, mert rövidesen többen is üldözni kezdik. A titokzatos lány a kommandósok segítségét kéri egy már-már hihetetlen ügyben: meggyilkolt barátjáért akar bosszút állni, akit egy embertelen orvosi kísérletnek vetettek alá, és valami emberrablásról is mesél. Joy gyönyörű nő, Wyne viszont esendő férfi. Kötélnek áll tehát, és vele tartanak a társai is. A sötét história hajmeresztő kalandokban folytatódik, s számos meglepetést tartogat. Amikor mármár úgy tűnik, vége a hosszú “szafárinak”, nem késlekedik a fordulat: hosszú üldözés veszi kezdetét. (Patrick Wyne-t és akciócsoportját a Halkirálynő sorozatból ismerhetik az olvasók. E regény egy korábbi akciójukat meséli el, amelyben a kommandónak jutott a főszerep.)”


  24. Váá, nem akarod átküldeni nekem e-mailben? (kiskutya szemekkel néz) Jujj de nagyon megköszönném ^^

    Minden évben legalább egyszer, de megyek fel Pestre barátosnéhoz beszélgetni, inni… :D Ezúttal összekötöm egy kis mozizással is :) Meg ha már van ilyen OTP-s ajándékjegyem akkor ki is használom :P


  25. Ha kapok egy e-mail címet, nagyon szívesen elküldöm. :) Nem ígérem, hogy még ma este, mert programom van, de minél előbb igyekszem eljuttatni neked. ;)

    Oh, hát akinek Pesten vannak kapcsolatai, úgy könnyű. :P Így még van is értelme felutazni, mert hogy csak moziért nem mennék én se addig, az tuti. XD


  26. Hétköznap nálunk is így van. Általában este érünk rá csak beszélgetni, de tegnap erre sem volt sok idő. Mivel Szökést néztünk. :)


  27. Húú, az elmúlt négy évben én nagyon leszoktam a TV-ről. Ugye a koliban nincs, otthon meg már csak egy egy hétvégi animét, vagy kivételes esetekben valami filmet nézek meg, de egyébként semmit. XD


  28. Olyan sokat mi sem. Hétfőn Szökés, ez annyira fordulatos, hogy nem bírnánk kihagyni. 4 rész és ennek is vége. Animaxon meg az új sorozatokat nézzük a GITS kivételével. F1et a tesóm nézi, én csak hallgatni szoktam. Filmet már 10 éve nem néztem tévében.


  29. Köszi a könyvet Bütyök, megkaptam :) Na majd elolvasom, ha kiolvastam a Ward-okat, igen rákattantam :D


  30. Örülök, hogy tetszik. :)


  31. Petra: Nagyon szívesen. :)

    Na csajok, elolvastam az Újholdat is, csak még nem értem rá megemlékezni róla… Remélem minél előbb összejön. :)


  32. Bütyök: Yay! Véleményedre kíváncsi vagyok :)



Szólj hozzá