Best of anime 2011

Megint eltelt egy év, megint a magam mögött tudhatok néhány – hol jobb, hol rosszabb – animét, és megint eljött az ideje egy kis kiértékelésnek. :) Az év első felében még elég sok animét tudtam valamilyen kategóriába sorolni, de mivel a második felében leadták a Natsume 3. évadát, és elkezdték a HxH-t, ha ezeket is figylembe venném, eléggé egysíkú bejegyzés elé néznék. :) Aki ismer, úgy is tudja, hogy mindkét sorozat nagy kedvenc nálam, így talán senkit nem sértek meg, ha a következő értékelésből mindegyik érdemeit mellőzöm kitüntetni. Így kevésbé elfogulatlanul a következő sorozatok lettek a befutók az idén:

A legjobb sorozat

Hanasaku Iroha; Usagi Drop

Mindegyiket nagyon szerettem, és nem tudtam dönteni. Végül is, elfér itt két kép is. :)

A legjobb akció

Nurihyon no Mago Sennen Makyou

Húú, imádtam. :)

A legjobb romantikus

Kimi ni Todoke Season 2

A 2. félévben talán nem is néztem romantikusabbnak szánt sorozatot. Már ha volt is… :) De amúgy is kedvenc, jó helyen van itt.

A legjobb dráma

Ano Hana

Még mindig így gondolom. :)

A legjobb vígjáték

Working’!!

Még van hátra pár rész, de ezt megelőlegezhetem. :)

A legjobb fantasy

Fate/Zero

Remélem a folytatás hosszabbra sikerül, mint az első sorozat. :)

A legnagyobb csalódás

Blood C

Igaz, hogy már a Blood + se jött be, de gondoltam, ha CLAMP-ékhoz köze van, olyan rossz nem lehet. Persze tévedni emberi dolog…

A legnagyobb meglepetés

Chihayafuru

A karuta lehet szórakoztató, ez anime legalábbis elhiteti velem. :) Jól csinálja.

A legszebb kivitelezés

Hanasaku Iroha

Még mindig. Bár a Fate/Zero se volt kutya, de kár hogy a vége felé leengedtek. :/

A legjobb folytatás

Working’!!

Nurarihyon no Mago Sennen Makyou

Az első hozta a korábbi színvonalát, a második messze felűlmúlta. :)

Amit a leginkább folytatni kellene

Ikoku Meiro no Croisée

A legjobb férfi főszereplő

Nezumi (No. 6)

A legjobb női főszereplő

Matsumae Ohana (Hanasaku Iroha)

A legjobb férfi mellékszereplő

Rider (Fate/Zero)

Mert LOL. :)

A legjobb női mellékszereplő

Tsurugi Minko (Hanasaku Iroha)

Kedvenc pár

Onodera Ritsu & Takano Masamune (Sekai-ichi Hatsukoi /2. )

A legjobb opening

Szerkesztés alatt..

A legjobb ending

Gosick: Resuscitated Hope (1. ending)

Amit a leginkább várok 2012-ben

Natsume Yuujinchou Shi

A sokak által dícsért Steins;Gate pedig töltögetés alatt. :) Bizonyára befolyással lenne a listámra, ha láttam volna, de ez majd utólag kiderül.

~ > Bütyök @ január 2, 2012.

12 vélemény to “Best of anime 2011”

  1. Szia! Tetszik a listád, ha csináltam volna ilyet, lett volna jó pár hasonlóság. ^^
    Pl.
    Nurarihyonnál pacsi, örülök, hogy látom valakinél. :)
    Hanasaku iroha-nál igaz nem lenne a legjobb sorozat nálam, de a grafika mindenképp.
    Valószínűleg a Chihayafuru nagy meglepetés lenne, illetve a Blood c a legnagyobb csalódás ha láttam volna őket. Kivétel nélkül ezt olvastam róluk :D , szóval a Chihayafuru megnézendő lesz. Mellesleg jó lett a befejezése?
    A legjobb fantasy biztos a Fate zero lenne, bár csak 1 részt láttam, de nem hiszem hogy a már olvasott vélemények alapján más lenne.
    Majdnem elfelejtettem a Workinget! Jó folytatása lett az első sorozatnak.
    Op/endingnél: kíváncsi leszek az op-ra nagyon. :) Az endingeknél mik voltak még a jelöltek? (semmi bajom a Gosick-kal! :D )
    Ja és Natsume Yuujinchou Shi 1. részt már nézheted! ^^

    • Köszi, örülök, hogy hasonló véleményen vagyunk. :)
      A Chihayafuru még megy, így a végéről nem nyilatkozhatom, de remélem jó lesz. :)
      Endingnél még a HxH-é tetszett nagyon, de végül úgy döntöttem ez közelebb áll a szívemhez, stílusban.
      Opnál Fate/Zero, Blood C, vagy Gosick lesz a befutó.

      Oh, igen, igen, már letöltöttem az első részt a Natsume-ból, már csak néznem kell. *-*

  2. A legjobb kivitelezés igen, egyértelműen a HanaIro-é idén. :D

    Maga a sorozat sem volt mondjuk rossz, de nálam a felénél valahogy elvesztette a varázsát + elvitték az egészet olyan irányba, ami nekem már nem annyira jött be (Ohana – Kócsán… >___>).

    Blood-C meg szinte mindenkinél az idei év legrosszabbja lett. xD Mondjuk nem csodálom, már a Blood+ is harmatos volt, ez meg, ha még rá is tesz egy lapáttal, akkor ott csakis valami FAIL születhet. :3

    • Én azt se értem, miért nézem végig. XD Pedig már az elején is szenvedős volt, és nem soká tartott leszűrni, hogy nem nagyon múlja felül a Blood+t, mégis meglestem. Na, mindegy… még egyszer a közelébe nem mennék, de legalább az OP zenéje tetszett. :)

      Egyébként a HanaIro a közepe felé tényleg belassult – bár én azokat is szívesen elnézegettem-, de mondjuk a záró részek megint jobbak lettek szerintem, szóval összességében még mindig nagyon pozitívan zárt.

  3. Na végre ideértem! :D
    Van jó pár egyezés a listáink között! :D

    A Hanasaku Iroha nálam is benne van a legjobb 3-ban.. :D
    Nekem tetszett az egész animu, szívesen néznék belőle folytatást, mind a kivitelezés, a karakterek és a story is jó volt. A legjobb kivitelezéshez én is ezt raktam. Sokan írták még rajtad kívül, hogy lehet hogy a Fate/Zero lett volna. Ilyenkor ledermedek, hogy mivan? Az a sok idegesítő, gagyi cgi elrontotta az egész látványt, más ezt nem látta? Na mindegy.

    Az Usagi Drop végig nagyon jó volt, benne van az ideév valamit is számító animéi közé. Aranyos volt az egész.. Csak számomra elég rövid, ja és az openingjét nagyon nem szerettem. :D

    A Nurihyon no Mago Sennen Makyouba félve kezdtem bele, mert az első évad szenvedés volt, de a második sorozat nagyon jól teljesített és még az sem zavart hogy a Studio Deen készítette.. :)

    Kimi ni Todoke Season 2
    Nálam ez az évad egész felejtős volt, az elsőre azt mondom hogy tetszik, ebbe pedig nem a központi karaktereken volt a főszerep, ezért kicsit langyos volt számomra.

    Ano Hana
    Nálam is! :D

    Van több egyezés is a Blood C-t én sem tudom miért néztem végig, pedig annyira idegesített,csak mégis volt bennem valami hogy a Clamp és a Production I.G biztos tud valamit és kihoznak a végére valami nagyot! De ez nem jött össze! :D

    Amiket ezek közül nem láttam Working! meg a Sekai-ichi Hatsukoi /2..

    Bocsi hogy ilyen hosszúra sikerült! itt :D

    • Nem bocsátok meg. :) Fújj fújj… Nem tudom, miből gondoltad, hogy elnézem a véleménynyilvánításodat… Ah, férfiak… XD

      Bevallom, tényleg nem tűnt fel komolyabban, hogy baj lenne a F/Z animációjával. XD Legalábbis nekem tetszett, ahogy volt, egy-két részt leszámítva. :)

      Kimi ni Todoke 2 esetében elismerem, hogy a második sorozat nem lett közel se olyan jó, mint az első, főleg amilyen szenvedősen kezdett, de az évben még mindig ez volt a legjobb romantikus témában. Remélem lesz még folytatás, és valamivel eseménydúsabban.

      • Lécci bo0ccaásszz meg! :D
        Visszatérve:
        A vektoros és a nem cg tényleg jó volt, főleg az elején a hatás és a fény-árnyék kontraszt és azok a megcsillanó fények és színei tényleg bámulatos volt, mesés, ezzel szemben a cg ugyanilyen rossz volt.. :D
        Legjobb példa rá: http://frozenmyst.files.wordpress.com/2011/10/fate-zero-05-large-12.jpg
        Romantikus kategóriában pl én is ezt jelöltem volna, mivel nem tudtam volna mást jelölni, mert ez volt az egyetlen romantikus animu amit néztem.. Folytatást én is szívesen néznék.. :D

  4. Na, szépen sorban:
    Hanasaku Iroha – eleinte nálam is nagy kedvenc volt, aztán kicsit ellaposodott, a vége pedig megint jó volt… összességében szerettem, mindig nagyon vártam a következő részt :) .
    Usagi Drop: talán az idei legjobb noitamina sorozat volt és most kivételesen örülök, hogy csak 11 részes lett és nem vitte végig a mangát… annak a későbbi történései nem igazán jöttek be^^”.
    Nurarihyon no mago 2 – tényleg sokkal jobb volt, mint az első évad, de nálam még így is maradt a “tipikus, annyira nem érdekes shounen” kategóriában :S. Hiába na, nálam nehéz felülmúlni az OP-t, a HxH-t. Egyedül talán még a DGM tartozik ide, azt még mindig nagyon szeretem, a gyengébb részek ellenére is (persze most a mangára gondolok, nem a fillerekkel telenyomott animére :D ).
    Kimi ni todoke 2 – ezt nagyon vártam, gondoltam ismét a legjobb romantikus sorozat lesz, de az első pár rész egyszerűen akkora szenvedés volt, hogy teljesen kiábrándultam belőle, még a mangájától is elment a kedvem. Talán majd egyszer…
    Minkohoz meg… nem tudom, én őt egyáltalán nem tudtam megkedvelni, túl sokszor volt ok nélkül bunkó a számomra :D .

    • A HanaIro közepe táján tényleg nem volt néhány rész a legjobb, de a hangulatát ha nem is mindig tartotta meg, de a végére felhozta, és mindig az elsők között volt, amit a friss részek közül néztem. :) Pedig én aztán tudok úgy járni, hogy egy aktuális sorozatnál is áll nálam 3-4 rész hetekig, mikor nem vagyok olyan hangulatban.

      Annyira sokan, és annyira szeretik a OP-t, én meg már szinte elkönyveltem, hogy soha az életben nem fogom megnézni. XD Nekem már a PoT-ba is belekezdeni nehézkes, mert hosszú… a OP-ra rá sem merek gondolni. ^^”
      A Nura meg rövid… Bár nem csak azért tetszett – de roppant szimpatikus tulajdonság -, a hangulata megfogott, várom belőle a folytit. :)

      Kimi no Todoke 2-től én is többet vártam, de a kezdeti nyújtás után valahogy a végére megszerettem. Azért az első évadot nem éri el. :)

      Ami Minko-t illeti, szerintem az ő személyiség eléggé megosztja az embereket. :) Nekem valahogy szimpatikus lett, még a bunkó stílusa ellenére is. :)

  5. Úgy látom, Rider elég népszerű a best of listákon. :D

  6. pengejohn:

    MegboOccaáttyok. XD
    Egyébként rá kell jönnöm, hogy tök vagy vagyok az ilyen cgi- izékhez. :) Ráfogom a szemüvegemre… ^_^”

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
Follow

Get every new post delivered to your Inbox.