Nem is tudom, hol kezdhetném. Percekkel a post írása előtt értem a végére, és maradandó élményt nyújtott, amit muszáj szavakba öntenem. Kerestem egy animét, aminek a nyáron a végére érek, se nem hosszú, se nem rövid, lehetőleg a tervbe vettek listáján is rajta van, és még kedvem is van hozzá. Így akadtam a Hikaru no Go-ra. Sok jót hallottam felőle, és a maga 75 része még épp belefért a nézhető kategóriába. Belekezdtem… megszerettem…
Az anime a Hotta Yumi & Obata Takeshi páros által jegyzett, azonos címet viselő manga alapján készült. A sorozat 2001-ben indult útjára, hogy másfél év alatt sokak kedvencévé váljon.
A történet elején Shindou Hikaru apja padlásán egy véres Go táblát talál. Mire legközelebb magához tér, már nincs egyedül. Elméjét ugyanis megszállta a gobant ezer éve kísértő Sai. Mint később megtudjuk, Fujiwara no Sai a Heien korban élt, és magának az uralkodónak tanított a Got, de egy ellenlábasa elleni játék után – ahol csalással vádolták meg – szégyenében öngyilkos lett. Ám a játék iránti szenvedélye az eltelt ezer év alatt nem változott, így ráveszi Hikaru-t, hogy játszhasson. Az akkor hatodikos fiú elviszi őt egy Go szalonba, ahol első játékuk alkalmával Touya Akirával találják magukat szembe. A Hikaruval egyidős fiú a profi vizsgák letételére készül, mikor kikap Hikaru-tól, azaz Sai-tól. Akira nem tudja elhinni, hogy egy életében először Go követ tartó fiú legyőzze. Újra játszani akar Hikaru ellen. S bár Hikaru egy ideig élvezi a kezdeti népszerűséget, egyre jobban gyötrődik attól, hogy mindebből ő kimarad, hiába játszik, csak külső, hozzá nem értő szemlélője a játéknak. Ráébred, hogy ő is játszani akar, és míg Touya Sai szellemét, addig Hikaru Touya-t üldözi. A játék pedig ezzel kezdetét veszi…
chibi Sai *-*
A Hikaru no Go egyszerre misztikus, shounen, néhol vígjátékot idéző, néhol drámaibb hangvételű, de legfőképpen sport anime. Igen, a Go éppúgy sport, mint a sakk. Hogy válik érdekessé, 75 részt teljességgel kitöltővé egy játék, ahol fekete-fehér köveket rakosgat két ember egy tábla szemközti oldalán? Nos, így. Látni kell. Persze a szép grafika, a remekül kidolgozott – öregedő! – karakterek, a kitűnő zene – az első opening az, ami számomra a legjobban ütött – nélkül valószínűleg nem vált volna ilyen híressé. De ez mind adott, úgyhogy akitől nem áll távol a sport animék világa, az tegyen egy próbát. Szerintem, megéri.
Összességében mégis levonok fél pontot az értékelésemből, a vége felé történő gyengeségért, a pár töltelékrészért, Hikaru kelleténél hosszabb szenvedéséért, no meg SPOILER: Sai túl korai, túl hirtelen való eltűnéséért. Bár az utolsó 5 részre ismét összekapja magát a cucc, ebben nem vagyok elnéző. 
